Már csak egy éjszakánk maradt, amit puha ágyon tölthettünk mielőtt neki vágunk az emberi rengetegnek. Ma éjjel már sokan a Lovarda falait fogják döntögetni, viszont mi még ragaszkodunk a komfortos körülmények közötti hangolódásra. Van nálunk egy galaxisra való feldobó, leejtő, sikító és nevettető. Na meg persze sör. Sok sör. Tervünk azonban nincs. Talán csak annyi, hogy jövendőbeli lakhelyünk mi hamarabb a fák között pompázzon. Éjjeli menedékünk, csapatunk legidősebb tagja, közel negyedévszázados és több lyuka van megfoldozva, mint egy női strandröplabda válogatottnak. Kora ellenére viszont megbízható társ, oltalmazni fog minket esőtől, széltől, repdeső denevérektől. Csupán szakszerűen kell felállítani, amit egyedül kell megtennem, mert a tetű ügyvédem csak a „Szállj el kismadárra” ér majd ide. Ott fog virítani az elsősorban az akapulkó ingjében, sörrel a kezében. A téboly viszont csak később kezdődik nála. Előre látom, ahogy a Watch My Dying-on betetőződik a metamorfózisa és a szelíd értelmiségből előbújik a vérszomjas, anarchista vadállat. Ekkora metálparasztot még világ nem látott. Biohazardra permetez, Slayerre szánt.
Nagyvalószínűséggel, elkerülvén rombolását, ez időben ágyast próbálok szerezni a Kiscsillag koncertjén. Sikertelenség esetén marad a hűs maláta levek vigasztalása és az éjjeli mozi a víztorony lábánál.
Nem tudom mi vár ránk a debreceni Nagyerdő sűrűjében, de egy biztos: az ügyvédem és én mindent megteszünk, hogy megtaláljuk, és kicsit megízleljük nagybetűs Magyar Álmot. S ha kedveznek nekünk a szervezők használható internet kapcsolattal, akkor online kísérhetitek végig utunkat a kárhozatba. Más különben emlékfoszlányaink morzsáit szedegethetitek a mézeskalács házikó kemencéjéig.
